Nyílt nap a Miskolci Egyetemen

Nyílt nap a Miskolci Egyetemen

Több ezer gimnazista látogatott el a campus nyílt napjára, ahol a egyetem jelenlegi és leendő képzéseivel ismerkedhettek meg a középiskolások.
Az Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter által működtetett Észak-Magyarországi Informatikai Duális Képzőközpont (www.idkk.hu) a duális képzésben rejlő lehetőségekre hívta föl a diákok figyelmét.

A középiskolások figyelmébe ajánlottuk a MeMOOC online képzési központot (http://memooc.hu), moduljait és kurzusait is.
A kétnapos rendezvényen az egyetem leendő hallgatói megismerkedhettek az egyetem karaival és az ott folyó képzésekkel. Megnézhették a high tech laborokat, valamint a kollégiumokat is. Egy kis betekintést nyerhettek a campuson folyó diákéletbe és hagyományőrzésbe.
Az egyetemmel kapcsolatban álló cégek is bemutatkozhattak a nyílt napon, így a középiskolások megismerhették azokat a vállalatokat, ahol majd bekapcsolódhatnak a duális képzésbe, vagy a szakmai gyakorlatukat eltölthetik.
Az Észak-Magyarországi Informatikai Duális Képzőközpont fontosnak tartotta, hogy jelenlegi duális hallgatók osszák meg tapasztalataikat a majdani jelentkezőkkel. Így külön köszönet: Hortsin Viktornak és Szűcs Szabolcsnak (SzinvaNet Zrt.) illetve Szentgyörgyi Dórának (Misys Hungary Kft.) és Bozó Dávidnak (Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft.) akik megosztották duális tapasztalataikat az érdeklődő középiskolásokkal.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

 

 

 

 

 

ME nyilt nap 2015 dec  3 4 b

 

 

 

 

 

 

x675