Hogyan jelentkezhetek?

Hogyan jelentkezhetek?

Első lépésként eldöntötted, hogy informatikus szeretnél lenni, és beadtad jelentkezésedet a hagyományos módon az általad választott szakra a Miskolci Egyetemre (Ezt kizárólag elektronikusan a felvi.hu oldalról teheted meg).

    1. Tájékozódj!, weboldalunkon, illetve személyesen a vállalatoknál megadott kapcsolattartók segítségével.
    2. Válaszd ki, hogy az általad megpályázott szakon mely cégnél szeretnél duális képzésben részt venni. 
    3. Jelentkezni a www.dinamit.idkk.hu oldalon lehet.
    4. A jelentkezéseket a cégek is látják a Dinamit rendszeren keresztül!
    5. A vállalatok közvetlenül veszik fel a kapcsolatot a kiválasztott diákokkal és számíthatsz személyes elbeszélgetésre is, ami alapján a végső döntés megszületik.
    6. A vállalat döntéséről legkésőbb 2020. július 3-ig kapsz tájékoztatást. Ez az időbeosztás lehetővé teszi, hogy ha szükséges, akkor sorrendet tudj módosítani még a felvételi folyamat lezárulta előtt. Módosítás egy alkalommal lehetséges 2020. július 9-ig!
    7. Pozitív döntés esetén a vállalat feltételes hallgatói munkaszerződést köt veled, mely rögzíti a duális gyakorlati képzésre vonatkozó szabályokat, a hallgatói foglalkoztatás kereteit, illetve minden olyan egyéb feltételt, mely az adott cég esetében szükséges. Fontos, hogy te is tisztában légy a szerződés tartalmával, ezért figyelmesen olvasd el mielőtt aláírod! A szerződés azért feltételes, mert abban az esetben lép életbe, ha a hagyományos felvételi eljárás keretében felvételt nyertél a Miskolci Egyetemre.
    8. Ponthatárhúzás 2020. július 23-án lesz, ekkor dől el, kiket vettek fel állami finanszírozású vagy önköltséges képzésre, illetve kiknek nem sikerült a felvételi. A duális képzési formára a vállalat által kiválasztott jelentkezőknek az általános felsőoktatási felvételi eljárás keretében felvételt kell nyerniük az adott felsőoktatási képzésre.
    9. Sikeres felvételit követően az egyetemi beiratkozásnál (2020. szeptember) kell a tanulmányi irodán leadnod a duális cégtől kapott igazolást a szerződéses jogviszonyodról, ez alapján kapsz majd további tájékoztatást a teendőkről. A vállalat által kiválasztott jelentkezők a pozitív besorolási döntést (ponthatár megállapítását) és a beiratkozást követően az felsőoktatási intézménynél a képzés duális formája szerint folytatják tanulmányaikat.